DIPTYCHON

Telek Balázs

Időtartam: 2009. nov. 06. - 2009. dec. 11.

Megnyitó: 2009. okt. 30. 18:00

Az időutazó másnapossága /Gerhes Gábor/
Mottó:
Az időrabló mindent lát,
Kezében az egész világ.
(Omega együttes)
Telek Balázs fénytérképész. Jobban mondva: térfényképész.
Leképez-Telek.
Ezt az utóbbit tőle, magától az alkotótól szedtem a gmailről.
A dolog ettől még igaz: mármint a fénytérképészség, meg mostantól az időség is, de erről majd később.
Nézzük először azt, ami volt:
Évekkel ezelőtt Telek Balázs munkáiban azt vehettük észre, hogy amit eddig fényképnek gondoltunk, az lehet valami egészen más is. Ez persze mindenkinél előfordulhat némi intenció áldása révén, de most a kép képségéről lenne szó. Pontosabban: van ugye a fénykép-kép, faltól falig, a kereső szűkösségére ítéltetett területen, ettől eddig, és ami azon bejön, azzal vagyunk kénytelenek kezdeni valamit. Ami meg mellette van, az nem lesz a történet része, nem játszik, azaz nem került rá. Mármint a képre, így tehát az nincs is.*
A nincs viszont egy olyan szó, amit egyáltalán nem szeretünk!
Sokkal jobb helyette a van, és ennek a vannak, vannak technikái, amik megváltoztatják a biztonságos és egyben nagyon bosszantó kétdimenziós láttatást, nevezett síkbeli térképzést. Bekínálkoznak azok a szokatlan és találékony módszerek, amik egyáltalán nem akarják ezt tudomásul venni és a teret, térrel próbálják megfogni. Anamorfikus képek születnek Telek Balázs kamerája által. A már síkban leképzett teret mozdítják vissza ismét térré, vagy annak élményévé. Ugye világos?
Nem tudom, ki látta már Önök közül ezeket a szerkezeteket, de olyanok, mint akiknek már a kabátjuknak is előre köszönünk. Fényérzékenyített téridomok kerülnek a fénnyel leképzett terek útjába, ott esnek csapdába. A végeredmény egy objekt lesz, egy tárgy. (Objekt-ív).
Bosszantó, de végső soron persze ez is fénykép marad – ami megint csak egy tárgy – csak hülye kimondani, hogy fénytárgy, fényképtárgy, vagy fénytárgykép.
A tér és az alkotó holságáról szólnak ezek az előző Telek Balázs munkák. Anamorfózisok, avagy a tér levadászhatósága és hazavihetősége.
De kezdődjön az időség! Akkor most jöjjön a most!
Időben utazni leszünk.
A fiú egy délután visszautazott az időgéppel, apához, hogy megnézze milyen volt apa gyerekként. De apa nincs otthon. Egy cetlit talál az asztalon, apa gyermeki kézírásával, hogy ma délután az időgéppel kicsit előremegy. Meg szeretné nézni a jövőbeni fiát, de vacsorára hazajön. A fiú is hazaígérkezett vacsorára, tehát elkerülték egymást. Később mindkettőjüket már más érdekelte, így sose jött össze a találkozás.
Azaz mégis: kellet valaki, aki ezt a sztorit összerakja, összeépítse egy képpé, meg sok képpé.
Őszintén. Az milyen, amikor a fadobozos kamera mattüvegére vetült látványt fényképezzük le egy 20 megapixeles Canon géppel? Ott a tettre kész látvány, azaz barátunk a síkvetület, és mi – vagyis Ő – kilopkodja onnan.
Aztán ez az egész átmozdul megint kétláttatúan, de most máshogy. Ez inkább a kacsintós pénztárca: egyszer innen egyszer onnan látszik, lentikulárisan az ugyanaz máshogy. Innen Apa, onnan fiú. Aztán kilapítva már nem is kell innenonnanoznunk.
Lett kép, idő a térben. Múltjelen, Apafiú.
Akárcsak itt a képeken.
Köszönöm a figyelmet! Szeretném tehát figyelmükbe ajánlani a tárlatot, melynek témája a kétrétegű kép.
Köszönöm, hogy mondhattam! Szólaljon most meg a család!
Gerhes Gábor
2009. októberén
*ezen lehet vitatkozni, de ne zavarjuk össze, tehát: nincs.