Kiállítások

Csarnok - Újratöltve

Barta Zsolt Péter

Időtartam: 2010. szep. 10. - 2010. okt. 29.

Megnyitó: 2010. szep. 10. 18:00

Barta Zsolt Péter, Csarnok címú kiállítását Kőrösi Zoltán iró, nyitja meg szeptember 10-én 18.00 órakor.

Barta Zsolt Péter, aki márciusban vette át a szakma legfontosabb díját, a Balogh Rudolf díjat, már többször szerepelt a Nessim Galériában.
A Csarnok című projekt első része három évvel ezelőtt, szintén szeptemberben került a közönség elé.
A mostani anyag a három évvel ezelőtt elkezdett munka lezárása, eredményeinek összefoglalása. Nem válogatás, hanem annak felmutatása, hogy Barta Zsolt Péter hova jutott ezeknek, a képein lassan szimbolikusnak nevezhető, tereknek a megfogalmazásával.
Már nincs is csarnokok, csak kivágatok. Eszközök kivágatokhoz, amin keresztül kicsit homályosan tűnik elő az a külvilág, ahol úgy gondoljuk, mi élünk. De a képek nem engedik meg, hogy tekintetünkkel kilépjünk. Szorosan tartanak abban a viszonyban, hogy átnézzünk a kivágatokon, anélkül, hogy átléphetnénk rajtuk. A kitekintés keretei és maga a kitekintés válik az aktussá.
A kivágatok, amik a képet szabdalják, egyben strukturálják és kommentálják is azokat.
Barta Zsolt Péter érzéke a ritmushoz szinte minden képén jól látható és ez az anyag olyan lehetőséget adott neki, amiben szinte maradéktalanul megvalósíthatta a képek arányaival, ritmusaival való játékot. Érdekes felfedezni Barta képein az aranymetszéshez közeli arányokat, melyek szinte szakrális jelentést visznek azoknak az elhagyatott épületeknek a belső világába, melyek egy olyan korban keletkeztek, amiben a szakralitás nem kapott kitüntetet helyet.
Aki ismeri a Csarnok sorozat egészét, tudja, hogy Barta Zsolt Péter a csarnokok belső teréből indult ki és az a felületekkel való játék, ami a Nessim Galériában rendezendő kiállítás a tárgya, egy több éves belső folyamat eredménye.

 

A galéria képeiből